Rólam

 

Nos, mit is mondhatnék magamról.
Megszülettem, suliba jártam, majd úgy gondoltam, hogy tovább szeretnék tanulni.
Én marha...
Maradtam volna még egy évet a középiskolában. Többet ért volna. Bár lehet, hogy most nagy Window$-hívő lennék. Dehát nem ezt hozta az élet. Elmentem Miskolcra informatikát tanulni. Megismerkedtem a UN*X rendszerekkel és türelmet tanultam tőlük. Ennek azóta is nagy hasznát veszem. Megismerkedtem a HiX Arénával is, ahol jelenleg iron néven ténykedek azóta (1997. december-1998. január) is.
Azonban, mint az köztudott, minden csoda 3 napig tart. Ez jelen esetben 3 szemeszter volt. 1999 júniusától 2001-ig egy sötét időszak következik, sokat kocsmáztam (na jó, ott dolgoztam). Itt viszont unatkoztam, nem is akárhogy. Bár az igaz, hogy közben összejöttem pár csinos Linux disztribúcióval (RedHat, Mandrake /most Mandriva/, Debian, UHU).
2000 nyarán jött a nagy ötlet: letöltöm a sorkatonai szolgálatot, lehetőleg polgári szolgálat formájában. Így kerültem a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolára (igaz, akkoriban még SZIE GMFK -nak hívták) rendszergazdának. De szép időszak volt ez. Miután ez letelt, ismét egy kis homály, igaz nem olyan sötét és nem olyan szörnyű. Próbáltam elmenni dolgozni, de semmi nem akart összejönni, így ismét tanulásra adtam a fejem.
Jelenleg menedzser vagyok (bibibíííí), vagyis inkább hálózatokat terelgető juhász (gy.k.: hálózat manager a hivatalos titulusom). Ne nézzetek rám, nem én találtam ki. Emellett a Frugalware Linux egyik fejlesztőjeként tevékenykedek és megpróbálom növelni a népszerűségét, valamint szervereket próbálok kordában tartani.

Powered by Frugalware | Valid HTML 4.01 | Valid CSS